Bejegyző: Ági
Dátum: P, 2011-02-04 14:42
Az ESKÜVŐ lezajlott 254 napja
1997-ben találkoztunk először. Mindkettőnket felvettek a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium angol nyelvi hatosztályos képzésére, ahol 3 évig nem álltunk szóba egymással.
Ági: "Nagyszájú pukkancsnak tartottam, mert sokszor körbeállták a lányok, nyomta a dumát nekik és ők röhögtek.
Azért egyik osztálykiránduláson megnéztem magamnak, de semmi több."
Gergő: "Szavát sem lehetett hallani, csendes, visszafogott, mindenből ötös tanuló volt. De havonta mindenki fizetett neki, mert ő kezelte az osztálypénzt.
Az egyik nyári szoknyájában egyszer végigmértem, de hát akkor is magába fordulva olvasott valamit szünetben és ette a tízóraiját."
Aztán 9. végén (2000. június 5.) egyik angolórán helyettesítés volt, és tananyag helyett párokban játszottunk. Véletlenül egymás mellé kerültünk. Mivel a következő óra elmaradt, a beszélgetést folytattuk.
Ági: "Bár osztálytársakként nehéz volt szerelmespárt játszani, de állandóan verseket írtunk, kilométereket sétáltunk és jártuk a könyvesboltokat.
Gergő: Minden novemberben szakítani akart. Na jó, csak az első két novemberben…"
2003 óta Budapesten élünk. Az első egyetemi évet külön töltöttük, 2004 szeptembere óta lakunk együtt.
Ági: "Hiába ismersz valakit 3-4 éve, az együttlakással ismeretlen dolgok lépnek az életedbe. Kefir, fűszeres ételek, földön alvás, rendszeres sportolás, más életritmus. Ő keveset járt be az egyetemre, ugyanakkor vizsgaidőszakban 2 hónapot tanult egyhuzamban. Azóta is sokszor furcsán működik: akkor dolgozik, amikor alszom, és akkor se alszik, amikor dolgozom.
És el kell viselni a mellékhatásokat. Ha leejtettem egy tejfölt a boltban, mire az kicsit kiszakadt, nem vihettem vissza, mert azt mondta, hogy: „kárviselés”, és meg kellett venni a jog nevében.
Vasalni nem tud, táncolni nem szeret, a csillagok nem érdeklik. Viszont szeret mosogatni, el lehet vinni kirándulni. Ha főzök, méltóztatik felügyelni a fűszerezést. Passzívan szinte képtelen pihenni, mert szerinte az aktív pihenés az igazi, mondjuk 10 kilométert futni 30 fokban vagy 3-4 órát tollasozni."
Gergő: "Mindig eszik, mindig éhes és nem több 52 kilónál – érthetetlen. Ahogy az is, hogy otthon imádnivalóan feledékeny, munkában meg helyén van az esze. Ha dühösen eltalálja, jó a fonákja tollaslabdában, és gyorsan gokartozik. Olyan biológus, aki csak sejti, hogy a dél-amerikai óriáshangyász Dél-Amerikában él, de molekuláris szinten páratlan.
Nem értem, hogy a kefirt miért említi, hiszen képtelen magában megenni. Nem úgy a dinnyét, mert abból testméretét meghazudtoló mennyiséget tud elfogyasztani. Muszáj felvágnom a hagymát, ha épp kipróbáljuk valamely főzőötletét – amiben a jázminrizsnek többnyire szerepelnie kell –, mert tüneményesen gyorsan könnyezik tőle.
Elsőrangú navigátor és térképész, ha megyünk kirándulni. Erre azért van szükség, mert néha a helyszínen találja ki az útirányt. Látszik, hogy biológus, amikor lelkendezve megáll apró, színtelen-szagtalan növénykék mellett és ismerősként üdvözli őket."
Idestova 27 évesek vagyunk, 14 éve ismerjük egymást, 11 éve tart a kapcsolatunk és eddig 8 plüss bárány (barczi) került a gyűjteményünkbe. :)
Ági: "Azóta az angolóra óta folyamatosan beszélgetünk, valahogy a kettőnk közös nyelvére „beszéljük át” a világot."
Gergő: "Szeretem, hogy más nézőpontból látjuk a világot: ő sejtszintről indul és halad kifelé, én a jogrendszer szintjéről és haladok lefelé."
Geva GevaPC drupal themes